GYIK

GYIK

Első éves leszek. Mikor jelentkezhetek?
A leendő első évesek a sikeres felvételiről szóló kiértesítéssel együtt kapnak tájékoztatást a kollégiumi jelentkezésről. Ez általában (ponthatár közzététele után) július 30-a körül történik, és augusztus közepéig lehet jelentkezni. Pontos információk itt a honlapon lesznek, lehet majd olvasgatni. Már most érdemes beszerezni a NAV-tól az igazolást. Lásd: Jelentkezési Lap.
Kötelező kitölteni a szociális rászorultságot igazoló nyomtatványt?
Nem, de aki azt nem adja be, az kevesebb pontot kap, és esetleges túljelentkezés esetén a sor végére kerülve veszélyezteti, hogy bekerüljön a kollégiumba. De a felsőbb éveseknek van egy egyszerűbb módja is.
Milyen módon tudom egyszerűsíteni a szociális pályázatrészt?
Ha az aktuális tanévben, azaz most 2016-17, adtál be szociális ösztöndíjra pályázatot, akkor nem kell újból beszerezni az igazolásokat, elég, ha ráírod a Pályázati Lapra, hogy hozzájárulsz ahhoz, hogy a Felvételi Bizottság felhasználja az adataidat!
Más, nem DRHE-s hallgatók is jelentkezhetnek?
Igen, de csak abban az esetben lehetséges felvételük, amennyiben minden DRHE-s jelentkezőt felvettünk, és marad üres hely. Ez csak augusztus végén derül ki, a pótfelvételik után. Az ő felvételi szabályzatukat lásd Dokumentumok, ill. Felvételizőknek, jelentkezőknek menüpont alatt.
Nem DRHE-s hallgatóknak drágább lesz a kollégium?
Nem, minden kollégistának azonosak a jogai és kötelességei, azaz nekik is csak 16.000 Ft/hó (amennyiben van a két intézmény között együttműködési megállapodás, de ha nincs, akkor sajnos dupla ár).
Doktoranduszok is jelentkezhetnek?
Igen, a DRHE doktoranduszai saját hallgatóinknak minősülnek, ugyanazok a feltételek érvényesek rájuk, mint a többi hallgatóra.
Mi az a KOB?
A Kollégiumi Bizottságot jelöli, hasonló, mint az egyetemen a HÖK. Bővebben lásd SzMSz!
Ha kérdésem van, kinél érdeklődhetek?
A felújítás miatt még csak az igazgatónál lehet a horsai.ede@drhe.hu alatt, ill. lásd: Elérhetőségek.
Mikor lehet beköltözni?
A beköltözés tervezett időpontja 2017. szeptember 1!
Év közben ki lehet költözni?
Nem, a szerződést egy évre írja alá mindenki. (Lásd: Bentlakási szerződés!) Kivételt képeznek azonban azok a hallgatóink, akiknek a második félévre a tanulmányi rendjük több hónapos gyakorlatot ír elő. Ők február elsejével kiköltözhetnek.
Különleges a Házirend?
Nem, nagyon hasonló sok más egyetemi kollégiumhoz. A lényege az, ami a törvényekben előírt, valamint ami a nyugodt együttélést biztosítja, tehát a mindenkitől elvárható minimum! Lásd: Házirend!
Meddig van kimenő?
24 órás portaszolgálat van, ráadásul mindenkinek lesz saját belépőkártyája, tehát nincs korlátozva.
Vendégszoba lesz?
Ha tele is lesz a kollégium, egy mindenképpen lesz. Ha kevesebben leszünk, akkor több is.
Hogy lesz a szobabeosztás?
Miután minden szoba a legmagasabb komfort fokozatba tartozik, ezen a téren nem lesz különbség, a leadott igények alapján a KOB osztja be.
Lesz egyágyas és háromágyas szoba is?
Igen, de nagyon kevés, 4 egyágyas és 2 háromágyas szobánk lesz. Alapvetően kétágyas szobáink vannak.
Mi az az ösztöndíjindex és honnan tudom meg, mennyi?
Ezt a TO számolja ki (Lásd TVSZ 33§ és 34§!), képlete: “Megszerzett kredit és az érdemjegy (>1) szorzatainak összege osztva a felvett kreditek összege, de legalább 24 kredit.”  🙂 A TO tudja igazolni, de elég a NEPTUNból letölteni, és kinyomtatva beadni! A hallgatói Neptun felületen a “Tanulmányok-Leckekönyv-Leckekönyv nyomtatási előkép” menüpontokon keresztül kapsz egy pdf index képet. Ennek a fájlnak a “Hallgató tanulmányának féléves adatai”  oldalát kell kinyomtatni. Azon minden eddigi lezárt félévnek az átlagai szerepelnek.
Mi jelent az ikerszoba elnevezés?
Ahol két szoba között van egy fürdőszoba, vagy a közös előtérben van egy fürdőszoba, azok az ún. ikerszobák.
Ágyneműt kell hozni?
Igen, légy kedves majd saját párnát, paplant és ágyneműt hozni a beköltözés alkalmával.
Határon túli hallgató vagyok, esetleg már most itt hagyhatnám a könyveimet egy dobozban?
Amennyiben jövőre kollégistánk leszel, igen. Személyes egyeztetést igényel. De június 26-án délután, szépen becsomagolva hozhatod is.
Meg lehet nézni a kollégiumot?
Az épület sajnos csak június végére lesz teljesen kész, de az udvar építése pontosan akkor kezdődik, így munkaterületről lévén szó, nehéz kivitelezni. A Galériát majd folyamatosan töltögetem. A képek magukért beszélnek. 🙂 Egy szakértő szerint jelenleg ez Magyarország legnívósabb kollégiuma… Szerintem is.